Ez a weblap erősen fejlesztés alatt áll, úgyhogy ha valami nem működik, az nagy valószínűséggel nem a te hibád.

[blog] [zene] [it] [linkek] [etc] [info]
[blog] [bejelentkezés] [regisztráció] [tudnivalók] [RSS ]
2010. február 2. kedd, 01:40
Végszerű

Soha nem értettem, hogy valaki miért hagyja abba a blogolást.

Mondhatnám, hogy nincs időm rászánni két-három naponta azt a fél órát, és ez igaz is lenne, de azt hiszem, hogy nem ez a valódi ok. Inkább igényem nincs rá.

Valami változott, valami más lett; magam sem tudom, hogy mi, de nem is lényeges. Három és fél évvel ezelőtt azért indítottam ezt a blogot, hogy kipróbáljam, milyen. Egy kísérlet volt, amivel igazából azt sem tudtam, hogy mit akarok elérni, vagy hogy mire számítok. Talán csak ki akartam próbálni valami újat. Most úgy tűnik, hogy a kipróbálás eddig tartott. Nem gondolnám, hogy sikertelenséggel végződött, épp ellenkezőleg: fantasztikus barátokra tettem szert általa, és a kevés számú szakmai bejegyzéssel talán valami hasznosat is sikerült átadnom.

Igazából nem itt van a vége, csak egy nagyobb változás következik. Egészen biztos, hogy lesznek még itt írások, még az sem kizárt, hogy egyszer majd új életre kel ez az oldal.

Messzire szaladtak a gondolataim a változás fogalmával kapcsolatban, eszembe jutott a közhely, miszerint csak a változás állandó, de kétlem, hogy az emberek nagy többsége érti is, hogy miről szól. De erről majd legközelebb. Vagy nem, meglátjuk.

Akit érdekelnek az életem itt találhatókhoz hasonló morzsái, az nyugodtan jelöljön be facebookon, vagy találjon más lehetőséget, hogy értesüljön róluk.

***

 
 
Koncertnaptár
Használd ezt.
 
Most olvasom (ötlet: wade)
Popper Péter:
A belső utak könyve
Kosztolányi Dezső összes novellái (2. kötet)
Mohás Lívia:
Ki vagy te? -- Önismereti könyv önjáró fiataloknak
Tendzin Gjaco (Őszentsége a dalai láma):
Út a nyugalomhoz -- mindennapi tűnődések
No software patents GNU Firefox Hacker last.fm
Apache powered MySQL stored PHP parsed Debian Emacs