Drámai Mitsoura-koncert tanúja lehettem szombat este. Egy ilyen ritka zenei csemegéről egyébként is megemlékeznék, de így külön említést érdemel.

Egy kicsit elkéstem, mert Majorannal beszélgettünk a hajó mellett a parton. Tágra nyílt szemekkel, leeső állal vigyorogva hallgatott; azt mondja, hogy egy pár hónappal ezelőtt el sem tudta volna képzelni, hogy így fogok gondolkodni. Szerinte rengeteget változtam és ez "Tök jó!!! :-)"... majd meglátjuk.

A koncert hibátlan volt. (Most veszem észre, hogy nem is olyan kevés fellépésük van, csak sokat járnak vidékre és külföldre. Jól teszik.) A Lei Toit meghallgattuk ezeregyedikféle változatban is. Úgy vettem észre, hogy minden koncert alkalmával más és más formában adják elő, legalábbis részint. Volt már kannás és cimbalmon dobolós változat, most egy éneklős-tablást hallhattunk. Az esemény drámaiságát az adta, hogy Mitsou a Me na szom alatt keservesen zokogni kezdett. Eleinte csak apró szipogásokat lehetett hallani az ének mellett, a végére pedig teljesen kiborult, az utolsó sorokat már csak a mikrofon mellé énekelte. De mindvégig derekasan helytállt. Nem hallottam még koncert -- pláne könnyűzenei koncert -- kellős közepén közönséget vastapsolni, de azután kijutott bőven belőle. A szám után a többiek össze is néztek, hogy vajon tudják-e folytatni, de végül nem lett semmi fennakadás. Pedig szerintem ezután bármit megbocsátott volna nekik a közönség.

Ismét meg kellett állapítanom, hogy az A38 hangrendszere páratlan Budapesten, és hogy a Neo valójában a Mitsourában folytatódik.