Üzletet kötöttem Elenivel, hogy az előző bejegyzés fordításáért megkapom a fotókat, amiket az ittlétük alatt készítettek. Tehát:

I have to say sorry to all those who thought that I was knocked down, kidnapped and thrown into jail, or I'm just angry with them for some mysterious reason ;-). None of these assumptions hold. The truth is that I had no time for blogging was too lazy to begin writing about the things happened during the last few weeks. OK I won't be so strict to myself, I really was busy, as will be seen immediately.

The avalanche was triggered by my signup to CouchSurfing, with surfing requests starting to flood my inbox on the very next day. The first one came from two greek girls, Eleni and Christina, so they became my first guests. They were heading to O.Z.O.R.A but since that was about to begin on Tuesday, and there's no flight from Greece to Budapest except on Saturday, they decided to spend the meantime at me. They arrived on Saturday night (in fact it was Sunday by then). Where else could I take them if not to Gödör... we got home at 5AM. The next day I took them to a sightseeing in Pest, including everything that worths seeing in and in the neighborhood of the Heroes square - Parliament - Customs square triangle. Of course they managed to show me new things as well, the statue high on the wall of a house at Astoria for example. At night we listened to an ethereal concert at Tűzraktér. I was delighted to find the recordings someone took there: 1 2 3 4 5 6 7. After a short sleep I walked them early in the morning to Déli, to their train to Simontornya.

These two girls, wherever they went, whatever they did always wore a woven ankle bracelet with tiny bells in it. So we roamed the city with constant jingle around us all day. :-) Just after my return from the train station realized I that one of them has left hers here for me:

We had an immense amount of chat about really interesting topics and had a great time together. They invited me to visit them, that I'll try to accomplish this year. Eleni is preparing in Constanta to become a pharmacist, and Christina is studying international affairs in London at the moment. We agreed to spend a summer on Icaria as well, since they told me unbelievably amazing things about it.

During and after they stay I started to get acquainted with this goa world that O.Z.O.R.A is about. I think I should go next year. However, I'm a bit unsure given the fact that it's organized to overlap with Sziget on purpose -- and I must confess that I was reading the news about this year's Sziget with interest mixed with a bit of yearning.

They spent here about one day and a half. I missed them very much after their departure, but I'm pretty sure that I'll see them again.

Early in the morning the girls left, I was down all day. Then once late in the evening rang my phone. It was Stephanie, saying that she was in the house, asking which floor to go to...

Bocsánatkéréssel tartozom mindenkinek, aki azt hitte, hogy leütöttek-elraboltak-bezártak, vagy csak valami rejtélyes okból kifolyólag haragszom ;-). Egyik feltételezés sem fedi a valóságot. A igazság az, hogy nem volt időm blogolni lusta voltam nekiállni leírni, hogy mi történt az elmúlt hetekben. Na jó, nem leszek ennyire szigorú magamhoz, tényleg elfoglalt voltam, mint az az alábbiakból rögvest kiviláglik.

A lavinát az indította el, hogy regisztráltam CouchSurfingre, és másnap elkezdtek özönleni a megkeresések. A leghamarabb két görög lány, Eleni és Christina jelentkeztek, így ők lettek az első vendégeim. O.Z.O.R.A-ra mentek, de mivel az kedden kezdődött, Görögországból meg csak szombat este volt gép Budapestre, a köztes időt nálam töltötték. Szombat éjjel érkeztek meg, és persze hova máshova vittem volna őket, mint a Gödörhöz... hajnali 5-kor értünk haza. Másnap megmutattam nekik Pestet -- mindent, amit látni érdemes a Hősök tere - Országház - Fővám tér háromszögben és környékén. Persze tudtak nekem olyat mutatni, amit eddig észre sem vettem, például az Astoriánál az egyik ház oldalából magasan kilógó szobor. Este éteri koncerten voltunk a Tűzraktérben. Legnagyobb örömömre sikerült megtalálnom a felvételeket: 1 2 3 4 5 6 7. Minimális alvás után másnap korán reggel elkísértem őket a Délibe, onnan indult a vonatuk Simontornyára.

Ez a két lány, bárhová mentek, bármit csináltak, mindig egy fonott bokaláncot hordtak, amibe kis csengettyűk voltak fonva. Így aztán egész nap folyamatos csilingelés közepette jártuk a várost. :-) A pályaudvarról hazaérve láttam csak meg, hogy egyikük meglepetésképp itthagyta nekem a sajátját:

Rengeteget beszélgettünk egészen izgalmas témákról; remekül éreztük magunkat. Mondták is, hogy látogassam meg őket, amire igyekszem még idén sort keríteni. Eleni gyógyszerésznek készül Kostancában, Christina pedig nemzetközi kapcsolatok ("international affairs", ez ugye az?) szakon tanul most épp Londonban. Abban is megyegyeztünk, hogy valamikor elmegyek velük Ikariára is nyaralni, mert hihetetlen dolgokat meséltek róla.

Az ittlétük alatt és után egy kicsit megismerkedtem ezzel a goás világgal, amiről az O.Z.O.R.A szól. Azt hiszem, jövőre nekem is mennem kéne. Kis dilemmát okoz, hogy direkt a Szigettel ütköző időpontra szervezik -- és be kell vallanom, hogy némi vágyakozással vegyülő érdeklődéssel olvastam az idei Szigetről szóló híradásokat.

Körülbelül másfél napot töltöttem velük. Nagyon hiányoztak, mikor elmentek, de egészen biztos vagyok benne, hogy látom még őket.

A lányok hajnalban elmentek, én egész nap le voltam törve. Este megcsörrent a telefonom. Stephanie volt az, hogy itt van a házban, hányadik emeletre jöjjön...

Tegnap este héttől éjjel kettőig, azaz hét órán keresztül beszélgettem Majorannal.

Egyszerűen szeretem ezt a csajszit.

Vasárnap hirtelen felindulásból átúsztam a Velencei-tavat. Az igazi küzdelem visszafelé volt a megélénkült szél miatti, az elviselhetőnél nagyobb hullámokkal, de megúsztam. :-) A bal vállam fájt egy kicsit.

Szerdán ismét Perbálon jártam, mert Nóra búcsúbuliját tartottuk. Vasárnap öt hónapra Izlandra utazik kutatni és tanulni. A Pontban ittunk nagyobb tárasággal, aztán négyesben -- Nóra, Edina, Pufi meg én -- átmentünk Pufiékhoz, ahol a kerti medencében folytatódott a parti még egy ideig. Edinával beszélgettünk a medencében úszógumikon hasalva. Ettünk is, aztán Nóráék elmentek haza, én meg Pufinál aludtam.

Vertu sæl og farðu vel með þig! Við skulum sakna þig.

Morcheeba koncerten voltunk kedden Balázzsal, akinek természetesen megint az utolsó pillanatban jutott eszébe, hogy jönne. Egy kicsit aggódtunk a hely miatt, mert hallottunk furcsa dolgokat, de reménykedtünk benne, hogy megússzuk balhé nélkül. Mint kiderült, az aggodalmaink teljesen alaptalanok voltak, ugyanis teljesen normális közönség volt, és a biztonsági őrök is kedvesek voltak ahhoz képest, amiket hallani lehet.

Az Anima Sound Systemet kihagytuk (valahogy soha nem akar összejönni ez a második esély, amit adni akarok nekik), tökéletes időzítést produkálva a megérkezésünk után 5 perc múlva kezdett is a Morcheeba. Hatalmas parti kerekedett, bár a zenék nem pont az én tempómhoz igazodnak. Azonban a fülbemászó dallamvilág mellett ez eltörpül. Nagyon jól volt felépítve a koncert, az elején az elvontabb, lassabb, melankolikusabb, régebbi számok kaptak helyet, a végére maradtak a tempósabbak. Az énekes lány teljesített a legjobban. Rengeteget mozgott a színpadon, és látszott rajta, hogy nagyon élvezi. Bár a zene nem az a típus, ami lehetőséget biztosít az énekhang nagyszerűségének megcsillogtatására, azért néha szépen kiengedte, és ilyenkor lehetett hallani, hogy bizony az is van neki.

Balázs teljesen el volt ájulva. Egyöntetű véleményünk szerint olyan profizmus sugárzott a zenekarból, amilyet még senkinél nem láttunk eddig. Még utána is maradtunk, mert egészen jó funk zenék mentek.

Ez egyszerűen gyönyörű... Azt hiszem, nagyon régóta keresem ezt a lemezt. Először a Morningra kaptam fel a fejem, mert csak háttérzenének tettem be olvasáshoz, de kivétel nélkül mindegyik felvétel valódi remekmű. Best of all, szabadon meghallgatható és letölthető.

Simogatja az ember lelkét, megmosolyogtatja a szívét.

Ma kora délután a Boráros téren Bolla Gáborral ismerkedtem meg, aki a nevét viselő Bolla Quartet zenekarral számos nemzetközi elismerést kapott már. Gyanús volt nekem, hogy ő is a Jedlikbe járt, és mint kiderült, tényleg. Még hallottam is valami házi rendezvényen sok-sok évvel ezelőtt... Valamikor most tavasszal láttam őket a Gödörben, azóta fan vagyok. :-)

Perbálon voltam tegnap éjjel, ahol -- Nórának köszönhetően -- számos újdonsült ismerősöm lakik. Azt mondták, hogy mindig nagy buli van ott ilyenkor, és mivel Pufi zenekara is játszott -- Balatonfüredre menet volt szerencsém belehallgatni a zenéjükbe és nagyon tetszett --, én sem maradhattam ki belőle, plusz már annyi jót hallottam a Pontról, hogy meg kellett néznem.

Egy nagy sörsátorban hallgattunk koncerteket, volt korrekt blues, három hangszeres nagyon durván pörgős rockabilly, meg persze Pufiék. Rengeteg jó arccal ismerkedtem meg már ott is, aztán átmentünk a Pontba, ami -- ahogy észrevettem -- a perbáli ifjúság központi helye, tele volt fiatalokkal, hatalmas volt a nyüzsgés és a hangulat. Nem is értem, hogy lett egyszer csak hajnali négy óra... Ennyi jófej embert rég láttam együtt egy helyen.

Perbál nagyon szép falu, már amennyit láttam belőle. Össze sem hasonlítható Szigethalommal, pláne, ha a Pontot is figyelembe vesszük. ;-) Szerintem egész Csepel-szigeten nincs annyi szimpatikus arc, mint amennyit ott láttam. Azt hiszem, szívesen laknék ott, ilyen társasággal.

Papírforma szerint teljesen magam alatt kellene, hogy legyek, ehhez képest kirobbanóan jó kedvem van. Talán azért, mert harcos vagyok, talán azért, mert a kudarc felbecsülhetetlen értékű tanulságokat hozott magával.

Az egész nap partihangulatban telt. ColorStar szólt meg ATB meg Pendulum, a húgomékhoz tömeg közösségi közlekedés helyett bicajjal mentem -- az Erzsébet híd budai lehajtóján a kanyarban lenyomtam egy 173E-s buszt :-D --, aztán este JP-ékkel beszélgettünk kiválóan a Colorado Sörbár nevű nagyon hangulatos helyen, ami csak pár száz méterre található.

Egy éjszakai séta a belvárosban nagyon meg tud nyugtatni.

Ezt a hetet Baján töltöttem az EFOTT keretében. A Szimbiózis Alapítvány nevében Nóráék civil programot szerveztek, ebben segítettem nekik. Azt hiszem, hogy az egyik legjobb és legszebb civil sátrat tudhattuk magunkénak, ezt a látogatók közül sokan megerősítették. Az egész Nóra heroikus munkájának köszönhető.

Maga a fesztivál borzalmas volt. Ez volt az első nyári fesztiválom, és valószínűleg egyben az utolsó is. Rengeteg volt a szúnyog, hatalmas a por, primitív a közönség, a tisztálkodási lehetőségek meg kritikán aluliak. A legjobban a pihenés lehetetlensége zavart, mivel hajnali f6-ig 5 színpad ontotta magából a hangzavart olyan erővel, hogy remegett a föld a kemping területén. A kánikula miatt viszont reggel 9-nél tovább nem igazán lehetett aludni. Azt hiszem, mindez sokkal kevésbé zavart volna, ha nincs az a szerda éjszaka... :-(

Nórának péntek délelőtt haza kellett mennie, mert mindkét bokája feldagadt. Valószínűsíthetően allergiás a szúnyogirtószerre, és megcsípte egy mérget hordozó szúnyog.

Ami nagyon tetszett, az a Red Bull Sound Clash nevű játék volt, amiben két zenekar áll egymással szemben, köztük a közönség, és olyan feladatokat kell megoldani, mint például egymás számának előadása vagy egy megadott zene feldolgozása. Ezt nyilván nem ott improvizálják össze -- ahhoz nagyon kevesek ezek a zenészek --, de akkor is jó poén. A Copy Con és a Fish! összecsapásán volt szerencsém részt venni. A legnagyobb -- és tulajdonképpen egyetlen -- csalódás a colorStar volt, akiknek a koncertjéről kijöttem, mert az első négy számból hármat elrontottak, mellesleg nem is volt sok kedvem ugrálni.

Komolyan nem értem, hogy hogyan csinálják ezt a mai fiatalok. Hogy van energiájuk több napon keresztül minimális alvás mellett szinte megállás nélkül bulizni?

Több elszomorító dolgot tapasztaltam. Ez egyik, hogy nem volt egyetlen perc, amikor ne bömbölt volna X felől X+1 féle zene. Úgy látszik, hogy a fesztivállátogatóknak folyamatos aurális ingerekre van szükségük, a gyógyító csend ismeretlenné válik, a zene elértéktelenedik. A másik, hogy néhány fesztiválozó jó poénnak találta, ha a kepmingben parkoló furgon dudáját nyomkodják éjjel f1-kor, és amikor szóltam nekik, egyszerűen kiröhögtek (aztán nem sokkal később egy biztonsági őrnek is feltűnt a dolog, rá hallgattak). Mindamellett, hogy primitív és bunkó dolog volt ez tőlük, azt mutatja, hogy dühítő módon fittyet hánynak mások pihenésre való igényére. Én tisztelem túlságosan az embertársaimat?

Múlt hét szombaton Nóráék szőlőjénél voltunk Balatonfüreden metszeni és kötözni. Nagyon kellemes társaság jött össze, akikkel élvezetes és -- fura mód: sajnos -- gyors volt a munka. Már kora délutánra végeztünk, utána a parton ettünk-ittunk-sétáltunk. Remélem, hogy a szüretre kapok meghívást.

Az estét az Erzsébet téren kezdtük Nórával, Edinával és Angelával, aki egy portugál idegenvezető, Edina ismerőse. A következő állomás a Corvintető alsó szintje lett, ami nagyon nem jött be: kicsi, sötét, rossz volt a zene, és a közönség is inkább külföldiekből állt, akik felugrottak lányokat felszedni estére. Nagyon kellemetlen volt ez az atmoszféra, úgyhogy kiültem a tetőre egy hintaágyba. Végül megtalált Nóra; sokat hintáztunk és beszélgettünk.

Kisbuborekkal voltunk tegnap a Westend tetején mozizni, miután felhívta a figyelmem a neki tett ígéretemre, és én emiatt nagyon elszégyelltem magam. Úgyhogy sürgősen pótolnom kellett a mulasztásomat.

Igen előítéletes vagyok a magyar filmiparral szemben, különösen az olyan "remekművek" miatt, mint a Magyar Vándor vagy a Kalandorok. A Valami Amerika 2. viszont tényleg jó. Nem mondom, hogy nem láttam jobbat, teljesen hiányoltam például a jellemfejlődések okainak bemutatását. A sztori oké, a poénok jók, az egész együtt -- a tendencia okán némi jóindulattal felturbózva -- négyest kap, ami -- tekintve, hogy honnan indultunk -- ígéretes és becsülendő eredmény.

Nem sok embernek adatik meg, hogy többé-kevésbé felnőtt fejjel részt vehet a saját anyja diplomaosztóján.

Tegnap óta diplomás anyukám van.

A tegnapi napot az esti koncert apropóján lényegileg Nórával töltöttem. Egy margitszigeti fűben fekvős borozás után a Munka című Anton Corbijn-kiállításra vittem a Művészetek Palotájába. Egy kicsit kicsúsztunk az időből, így a végét már elég rohanós tempóban néztük meg, pedig szívesen elidőztem volna még a képek előtt. Úgy tűnik, inkább egyedül kellene kiállításra járnom, mert az átlagnál több időbe telik befogadnom őket. Ugyanez volt tavaly is a Lélek és Test című kiállításon.

Miután ott végeztünk, hazajöttünk zöldséges kuszkuszt enni, és n9 felé értünk az Arénához, ami már későnek számított. Mire bementünk, épp kezdett a Dream Theater, emiatt nem tudtunk igazán jó helyre állni.

Nagyon jó volt a koncert, tényleg. Úgy vettem észre, hogy akkor tudom igazán élvezni a fellépéseket, ha ismerem a számokat, de ezek közül egyet sem ismertem, de így is jó volt. A legközelebbire felkészülök.

Nórát elkísértem az éjféli buszhoz, aztán még 3-ig bóklásztam a városban. Majdnem találkoztam Majorannal, de végül is nem jött össze, pedig nagyon kellett volna.

Ma délután hirtelen felindulásból leugrottam a Gödörbe dolgozni, ahol később előkerült Gréta és Kornél. Beszélgettünk jól, aztán mikor megérkeztek a haverjaik, társaságon kívülre kerültem, ezért belehallgattam a benti koncertekbe, ahol Zsomborba botlottam. Mint kiderült, ő is volt Dream Theateren előző nap. Végighallgattuk a Malacka és a Tahót, meg Korai Örömből néhány számot. Utóbbi tetszett, de nem voltam rá felkészülve.

Elképesztő ütemben alakulnak át a dolgok a fejemben. (Köszi Balázs. Tudom, hogy tutymuty vagyok, próbálok változtati rajta.) Egy új jelenséget is megfigyeltem magamon, amit leginkább az "érzelmi másnaposság" kifejezéssel lehet leírni.

Ha jól számolom, nem kevesebb, mint nyolc éve vártam erre a koncertre.

Úgy volt, hogy egyedül megyek, de az utolsó előtti pillanatban virtuális értelemben megjelent Balázs, és finoman éreztette, hogy jönne, ami ellen semmi kifogásom nem volt, természetesen. A Déli Pályaudvaron találkoztunk. Nagyon aggódtam, hogy valami nem fog stimmelni, hogy rossz vonatra szállunk vagy otthon hagyom a jegyet vagy akármi. Végül is gond nélkül lejutottunk a helyszínre, aminek berendezése némi meglepetést okozott.

Írták, hogy érdemes fürdőcuccot hozni, de azt azért nem gondoltam volna, hogy a tánctérnek használható terület nyolcvan százalékát egy medence fogja elfoglalni... Ráadásul úgy, hogy pont a színpaddal szemben, a tér teljes hosszában, úgyhogy aki szárazon akart maradni, az csak valamelyik oldalról tudta nézni a produkciót. Tekintve, hogy az idő nem volt túl alkalmas a lubickulásra, a közönség döntő többsége inkább elkerülte a vizet, szóval fura felállás alakult ki: a színpaddal szemben, a vízben csak kevesen, oldalt tömegek. Én az utóbbiak táborát erősítettem, egyrészt mert nem úgy készültem, másrészt nem volt kedvem jól megfázni. Ráadásul odabenn állandó fröcskölés és strandlabdázás ment -- több száz labdát raktak ki a szervezők, amivel tetszés szerint lehetett játszani.

A koncert elején Balázs úgy döntött, hogy ő bevállalja a dolog nedvesebb részét, így aztán külön hallgattuk végig: ő a vízből, én a vízpartról.

Magát a koncertet leginkább egy audiovizuális dupla orgazmusként tudom jellemezni... Borzasztó jó volt. Ez alighanem csak az én egyéni érzékelésem szerint van így, mert már nagyon rég vártam erre, és Chicane számomra jóval több, mint zene. A produkció f11-től h12-ig tartott. Meglepő, hogy ilyen korán letudták. Ez egyben azt is jelentette, hogy akkor még elég kevesen voltak.

Utána Balázs átment egy melegvizes jakuzziba, számomra meg három óra unalom következett, mert a zene, amit a DJ-k játszottak, nem igazán jött be -- progresszív house szólt egész éjjel --, így aztán azzal ütöttem el az időt, hogy néhányszor körbejártam az aquapark nem lekerített részét, időnként odanézve Balázsra, hogy még nem ázott-e szét teljesen.

3-kor, miután vége lett a partinak és sikerült átverekednünk magunkat a tömegen -- kilencezren voltunk --, elindultunk haza, és egy tervezett és egy spontán átszállás után 8-ra értünk ide.

Furcsa volt ez a buli így. Két dolgot sajnálok. Az egyik a helyszín jellege, a másik, hogy a Rise FM szervezte. Ebből a kettőből következően nem olyan társaság volt ott, ami miatt -- részint -- annyira szeretem a Gödört és az A38-at. Nagyon jól látszott, hogy a közönség elenyésző részének volt csak fogalma arról, hogy kit hallanak. A korai időpont számomra arról tanúskodik, hogy a Chicane-t csak előzenekarnak szánta a Rise FM a saját DJ-ihez. Ami egy vicc. Egyben azt is sugallja ez, hogy Chicane csak arra kellett nekik, hogy legyen mivel promotálni a bulit. Ahhoz tudnám hasonlítani ezt az egészet, mintha mondjuk Göncz Árpádot hívták volna meg a Mónikashow-ba...

Mindez azonban nem csökkenti a tény értékét, hogy ott voltam Chicane első magyarországi fellépésén, és ezzel egy nagyon régi álmom vált valóra.

Ma volt a huszonhetedik születésnapom.

Kora este Marcellékkal és Ildivel voltunk az Építész Pincében, lévén, hogy Marcell szülinapja pedig holnap lesz, és kezd hagyománnyá válni a közös ünneplés ilyenkor. Idő közben megérkeztek JP-ék is, kaptam tőlük egy igen jófajta csokit és egy palack 2005-ös Malatinszky Noblesse Cabernoirt. Ez utóbbi ékes darabja lesz a gyűjteményemnek. Ettünk-ittunk szépen, aztán már csak Marcellékkal elindultunk a Gödör felé, mert ők táncházba mentek, én meg Nórával találkoztam. Akárcsak tegnap Majorannal, most is sikerült bőrig ázni az egész verőfényes nap mindössze tíz esős percében.

Nórától olívaágas poháralátétet kaptam. Beszélgettünk a Gödörben, aztán elkísértem a Moszkva térre. Hazafelé sétáltam egy nagyot és ráérőset a Jászai Mari tértől.

Olyan ismerőseim is kívántak nekem boldog szülinapot, akikre nem is számítottam volna. Jó érzéssel tölt el, hogy ennyien gondoltak rám. Bárcsak ki tudnám fejezni, hogy mennyire hálás vagyok, és bárcsak annyit tudnék adni nektek, mint ti nekem!

Köszönöm.

Edinánál indult az este egy kerti grillparti formájában, amiből az eső miatt "csak" grillparti lett. Megnéztük Viki bemutatkozó videóját, amit a kínai versenyre készítettek, meg a tavalyi összefoglalót. Egészen komoly vetélkedő ez, nagyon drukkolok neki.

Még a parti vége előtt -- f11 felé -- eljöttem, mert megbeszéltem Balázzsal, hogy megyünk Múzeumok Éjszakájára. A Nemzeti Múzeummal szemben lévő török étteremben találtam rájuk. Rajta kívül még az anyukája és Ági volt ott, egy joghurtos padlizsán után együtt indultunk el a Vajdahunyadvárba. Nagyon jó koncertet hallgattunk a Mezőgazdasági Múzeum előterében, aztán odakinn táncházat, tűzugrást és tűzzsonglőrők műsorát néztük. Eszméletlen dolgokat csináltak... Ettünk kemencés lángost, ittunk Ördögi Pálinkát, és -- csak Balázzsal ketten -- beneveztük magunkat egy tizenhárom féle borból álló borkóstolásra. Csak fehér borok voltak, leginkább a tokaji borvidékről, 2008-as 5 puttonyostól 1988-as 7 puttonyos aszún át 1983-as aszúeszenciáig. Kár, hogy mindegyikből csak egy-két korty jutott, szívesen eliszogattam volna azokból többet is...

Éjjel 2 felé indultunk haza, 3-ra értünk ide. Balázsék egy kis pihenő után éjszakai járattal elindultak az első HÉV-hez.

Pénteken rave-handsup-hardstyle partiban voltam JP-ékkel a Dieselben. Őszintén szólva rosszabbra számítottam, mint amilyen volt. JP térdfájásig ugrálta magát míg én leginkább Katával beszélgettem. Felkerültünk a partyphoto.hu-ra... ezt is megértük.